Ez a blog a diétás, szénhidrátszegény, gluténmentes ételeket tartalmazza.
A másik blogom, a "nem-diétás": https://malvinfoz.blogspot.hu/

2012. december 27., csütörtök

Kókuszos "túrótorta"


Nem "tortának" indult, menet közben lényegült át....
Kókuszos túrókrémet kevertem be, túró-joghurt-xilit és kókusz aroma az alap, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kis zacskó tortazselét elkevertem kevéske tejjel, a csomagoláson található utasítás szerint tejjel hígítva, felmelegítve, majd lehűtve belekevertem a túrókrémbe, és hűtőben dermesztettem, majd tányérra borítottam.
Nagyon finom lett! 

Bármilyen ízesítéssel készülhet.

2012. november 26., hétfő

Karfiolfelfújt


A rózsáira szedett fél fej kis karfiolt sós vízben megpároltam, majd egy csepp olajjal kikent jénai edénybe tettem (16 cm az átmérője).* Két tojásfehérjét felvertem habnak, beleforgattam a sárgákat is, sóztam, borsoztam, és szerecsendiót reszeltem bele. Négy szelet felkockázott csirkemell sonkát, egy evőkanálnyi zabkorpát, és egy fél marékra való reszelt füstölt sajtot is kevertem a habhoz, majd a karfiolra öntöttem, és az előmelegített sütőben megsütöttem.




 A kicsi jénaiban két étkezésre való adag fér el



* Mivel csak magamnak főzök, egyszerre mindig csak ilyen kis adagokat készítek.

2012. november 20., kedd

Csirkemell cukkini körettel




A felszeletelt fél csirkemellet megszórtam grill fűszerkeverékkel, majd a felforrósított teflon serpenyőben először az egyik oldalát sütöttem meg, majd megforgatva a másik oldalát is, de kb egy perc múlva fedőt tettem rá, és a tüzet mérsékeltem. Két-három perc után kb fél dl vizet öntöttem rá, és fedő nélkül forraltam pár percig, majd a húsokat kivettem, és a serpenyőben maradt fűszeres szaftra rátettem a feldarabolt cukkinit. (Annyi volt, amennyi éppen beterítette a serpenyőt.)  Fedő alatt sütöttem, nagyon hamar megpuhult, és a fűszeres ízeket magába szívta.

2012. november 11., vasárnap

Székelykáposzta

30 dkg kockázott pulykacomb filéből, egy közepes fej felaprított vöröshagymából, egy gerezd fokhagymából pörköltet főztem, úgy, hogy egy teáskanálnyi olajra tettem a hagymákat, kicsit kevergettem, majd fél dl vizet öntöttem rá, és egy fél füstölt ízesítő kockát, jól összefőztem, majd erre tettem a kockázott húst, majd egy teáskanálnyi pirospaprikát, sót. Felöntöttem kevés vízzel. kb 10 perc forralás után rátettem két tányérra való savanyított káposztát, köménnyel, babérlevéllel fűszereztem, majd fedő alatt készre főztem.


2012. november 10., szombat

Hússal töltött gomba



Kevés darált húsból hagymával, fűszerekkel, tojással, petrezselyemzölddel és zabkorpával fasírtmasszát kevertem, hozzáadtam a gombák apróra vágott tönkjét is, majd a gombákba halmoztam, jénaiban megsütöttem, a végén reszelt sajtot is olvasztottam rá.

Nyersen:

 Megsülve:



2012. november 8., csütörtök

Tojásrántották reggelire

Reggelire nem mindig az omlettet, vagy lepényt eszem, sokszor inkább rántottát sütök,  kevés hagymával, vagy aprított sonkával keverve, de van, amikor a sonkát csak mellé tálalom.


Zöldpaprikás rántotta:


Nagyon szeretem a sült zöldpaprikát tojással, de az úgy a finom, ha elegendő zsiradékon sül meg a paprika, viszont ebben a diétában csak minimális olajat szabad használni.
A jó húsos zöldpaprikát közepes méretű reszelőn lereszeltem, egy mokkáskanálnyi olajat öntöttem a teflonserpenyőbe, felforrósítottam, és a paprikát először nagy lángon pirítottam, majd kicsit megsóztam, és fedő alatt illatosra sütöttem. Közben felvertem 2 tojást, sóztam, belevágtam kevés újhagyma-zöldet, majd a megsült paprikával megsütöttem. Céklával és szeletelt savanyú uborkával fogyasztottam el.


Egyszerű tojásrántotta:

Két tojásból készült, egy csapott evőkanálnyi zabkorpát is kevertem hozzá, a felforrósított serpenyőben kicsit hagytam megszilárdulni, majd összekevertem. Néhány szelet sonkával és kovászos uborkával fogyasztottam el.

Sonkás rántotta:


Az apróra vágott sonkát kissé megpirítottam, majd a felvert tojást ráöntöttem, összekevertem.




2012. november 5., hétfő

Húsgombócok kapormártással


Az előző napokban készült fasírt masszájának egy részét lefagyasztottam, azt vettem most elő. A felengedett masszából kanál segítségével gombócokat formáztam, és kevés ételízesítős* vízben megfőztem.
 
Egy kisméretű cukkini felét meghámoztam, sajtreszelőn lereszeltem. 3 csomó kaprot felaprítottam.
Egy kisebb lábast ecsettel kiolajoztam, ezen a cukkini reszeléket kissé megpároltam, közben a fűszeres vízből öntöttem hozzá annyit, hogy ne égjen le. Amikor megpuhult, a vágott kaprot belekevertem, kevés fűszeres főzőlével felengedtem, jól összefőztem, majd fél pohárnyi tejben elkevertem egy evőkanál zabkorpát, és azt is hozzáadva jól besűrítettem. (Tejjel vagy a fűszeres főzőlével lehet hígítani, ha szükséges).
A gombócokkal tálaltam.

* Ezt az ételízesítőt régóta használom, nagyon jónak tartom.

2012. november 3., szombat

Töltött káposzta

Ezt inkább töltelékes káposztának nevezhetnénk, hiszen a hús nincs levelekbe töltve.
Ezekből készült: 
      - Fél kg darált pulykacomb, egy közepes méretű vöröshagyma, 2 nagy gerezd fokhagyma, só, bors, majoránna, stb (tetszőleges fűszerek), egy teáskanál őrölt paprika, 1 egész tojás, négy csapott ek. zabkorpa.
      - 80 dkg savanyított káposzta, egy nagy fej vöröshagyma, egy teáskanál étolaj, fél  "Füstölt ízű" ízesítő kocka, egy teáskanál őrölt paprika - plusz két nagy, húsos pulykacomb csont...
A gombócokhoz a hagymákat kb 3 cl. vízzel pépesre mixeltem, majd a masszát a fűszerekkel, zabkorpával, tojással jól kikevertem.
Egy fazékba egy teáskanálnyi étolajon* kissé megpirítottam az összevágott vöröshagymát, belemorzsoltam a fél füstölt kockát (az egészet is elbírta volna), kicsi vízzel megdinszteltem a hagymát, majd egy teáskanálnyi pirospaprikát is elkevertem benne, és gyorsan rátettem a kissé kimosott savanyú káposzta felét. Megkevertem, majd ráfektettem a húsos pulykacomb csontokat, és erre a húsmasszából formázott  gombócokat, végül betakartam a maradék káposztával. Kevés vizet adtam hozzá, majd fedő alatt, lassú tűzön két óra hosszat főztem. 
Zsírszegény joghurttal tálaltam - de anélkül is finom.

* Ez nekem több napra van, adagonként lefagyasztom, ezért használtam hozzá a teáskanálnyi olajat, ehhez a mennyiséghez ez elenyésző ...

A fazékban:

Tálalva:


Májjal töltött kelkáposza

 Ezt a finomságot a főzőcskézni szerető, tudó, és nagyon kreatív öcsém találta ki, és főzte meg!

Májjal töltött kelkáposzta levelek:
Hozzávalók:
3-4 jó tenyérnyi kelkáposzta levél, 2 nagyobb csirkemáj, 2 + 1 ek. zabkorpa, egy kisebb tojás, só, frissen őrölt bors, majoránna, 2 szem szegfűbors összetörve, fél erőleves kocka, 1 dl tej.

A kelkáposzta leveleket gőzben megpároljuk, kihűtjük.
Amíg hűl, a csirkemájat kis kockákra vágjuk, majd összekeverjük  2 ek zabkorpával, a tojással és a fűszerekkel. Hagyjuk egy kicsit állni, hogy a korpa megdagadjon.
Ez alatt a fél leveskockát másfél - 2 dl vízben feloldjuk. (A levelek párolásához használt vízben).
A tölteléket betöltjük a levelekbe, majd ebben az ízesített lében 15-20 perc alatt megpároljuk, majd a tekercseket kivesszük és melegen tartjuk, a pároló levet fél ek. zabkorpával és a tejjel jól besűrítjük, majd a mártást a tekercsekre öntjük.
A mártásba ne tegyünk sót, mert a leveskocka már elég fűszeres!

A levelek és a töltelék:

 A párolólé és a töltelékek:

Megfőttek:

A mártással leöntve, tálalva:

2012. november 1., csütörtök

Fűszeres csirkemell és cukkini grillezve

Csirkemellet vékonyan felszeleteltem, a cukkinit ferdén felkarikáztam, fűszerkeverékkel enyhén megszórtam mindet. (Most pulykasült fűszersót használtam). A teflon serpenyőt olajjal kikentem, felforrósítottam, majd először a hússzeleteket tettem a forró edénybe, majd a cukkinit is. Néhány perc után megforgattam a szeleteket, fedőt tettem az edényre, és így sütöttem egy darabig, majd a fedőt levéve nagyon kis vizet öntöttem rá, a fedőt visszatéve sütöttem tovább. Ezalatt a hús porhanyósra puhul, és a víz is eltűnik.
Amikor ez az adag elkészült, a többi cukkinit is a serpenyőbe tettem, hasonlón sütöttem, fedő alatt.
(Hamarabb sül, mint a hús!)


Fordítás után:

Tálalva:



2012. október 30., kedd

Csirkemell Marengo módra



Ez a recept szó szerint a Dukan diéta című könyvből van:

Csirke Marengo módra
Tapadásmentes serpenyőben egy réteg vöröshagymát egy kevés vízben feloldott leveskockával elkeverünk, és lassú tűzön aranyszínűre pároljuk. Hozzáadunk néhány feldarabolt paradicsomot, kevés kakukkfüvet és borsot, sót.
A feldarabolt csirkét erre a lédús, illatos rétegre fektetjük, majd lefedjük, és egy fél pohár vízzel hagyjuk főni. A főzés vége előtt kb fél órával*  jól megmosott, feldarabolt gombát adunk hozzá. A szószt nagy lángon, fedő nélkül néhány perc alatt besűrítjük.

*Nem főztem olyan sokáig, mert én csirkemell szeletekből csináltam, és az hamarabb megpuhult.



2012. október 28., vasárnap

Rakott karfiol

Kisebb fej karfiolt rózsáira szedve sós vízben félpuhára főztem, majd leszűrtem
Közepes méretű vöröshagymát apróra vágtam, egy teflon lábast olajjal a szokott módon kikentem, a hagymát beleszórtam, és kicsi vízzel, sóval megdinszteltem, majd hozzáadtam 30 dkg darált pulykacombot, fehéredésig kevergettem, megszórtam egy kis Naturella "sülthús" fűszersóval,* és kevés vizet hozzáadva puhára pároltam. A tűzről levéve egy csapott evőkanálnyi zabkorpát és egy felvert tojást kevertem bele.
Egy 23x16 cm-es kerámia sütőtálba tettem a karfiolt, a húsmasszát ráöntöttem.
Másfél dl zsírszegény joghurtban elkevertem egy felvert tojást, és kb 2 kanálnyi reszelt sajtot, és a húsrétegre simítottam. Előmelegített sütőben, közepes lángon pirosra sütöttem. (Kb 20 perc)

* Naturella fűszersóról: egyik nap vettem észre egy üzlet polcán, és próbaképpen vettem egy "zöldfűszeres sültcsirke" és egy "sülthús" fűszerkeveréket. Azért tetszett meg, mert nincs benne se cukor, se ízfokozó! 


Hasonló módon készült már csirkemell Dubarry módra:
a vékonyan felszeletelt, sózott-borsozott csirkemell elősütve, a sütőtálba lerakva, rá a párolt karfiol, majd leöntve egy pohár joghurttal, amiben volt egy felvert tojás, só, bors, szerecsendió, kakukkfű, kevés zabkorpa, és előmelegített sütőben összesütve.
Nagyon finom volt!
  







2012. október 25., csütörtök

A zselatinról


Ma megint "kocsonyát" főztem, és itt ragadom meg az alkalmat, hogy a zselatinról elmondjak néhány hasznos tudnivalót.


"Bár a zselatin száraz állapotban 98-99%-ban fehérjét tartalmaz, tápértéke nagyon alacsony. A zselatinban a nem-eszenciális aminosavak (esszenciális aminosav: olyan aminosav, amelyet a szervezet természetes úton nem képes előállítani) magas koncentrációban vannak jelen (például glicin, prolin), viszont alig tartalmaz esszenciális aminosavakat (például triptofánt, izoleucint vagy metionint).
 Élelmiszerekben a zselatin napi maximum beviteli mennyisége nincs meghatározva, mellékhatása nem ismert. A zselatin önmagában fogyasztva energiaveszteséget okoz, mert emésztése több energiát használ el, mint amennyi felszabadítható belőle."

Ezen kívül jó tudni, hogy a zselatinnak porcépítő hatása van, sokan zselatin tartalmú kapszulákat kapnak, vagy zselatin tartalmú kenőccsel kell fájó tagjaikat kenegetni. 
Nem csak az ízületeknek, hanem a hajnak, bőrnek is jót tesz, (kollagén!). 

A magam részéről azért csinálok majdnem minden héten "kocsonyát", mert amúgy is szeretem, jó fokhagymásan, borsosan - tálaláskor citrommal locsolva... A diétámba mindenestől belefér, és napközben pár fűszeres falat nagyon jólesik, nassnak... 


2012. október 23., kedd

Túrógombóc

Az egyhangúság megtörésére nagyon alkalmas ez a túrógombóc, csupa engedélyezett alapanyagból!
Egy személyre készítettem: 15 dkg zsírszegény túróhoz adtam egy egész tojást, másfél evőkanálnyi zabkorpát, csipet sót. Jól kikevertem, majd hagytam pihenni kb 1 órát, hogy a zabkorpa kicsit megdagadjon.
Vizet forraltam,  sóval,  majd kiskanállal gombóckákat formáltam a vízbe.  8-10 perc bőven elég a főzéshez, jobbára csak a tojásnak kell megfőnie.
Közben teljesen száraz teflon serpenyőben (de lehetne vasban is!) egy kanálnyi zabkorpát barnára pirítottam - az illúzió kedvéért, - és ezzel szórtam meg a gombócokat. Vaníliaaromás-édesítős joghurttal öntöztem meg.  (Jó lehet még a fahéjas ízesítésű joghurt is.)




Meggyízű joghurt

Egy kis pohár zsírszegény joghurtba teáskanálnyi meggyaromát és kevés édesítőt keverve jó ízű "gyümölcsjoghurtot " kapunk, ha éppen valami édesre vágyunk. Az illúzió megvan, ha nem is az igazi ....
A diéta ezen szakaszában csak aroma használható, igazi gyümölcs sajnos nem - na de nemsokára már azt is szabad lesz! :)

2012. október 21., vasárnap

Sajtostallér köménnyel


A sajtostallér készítését már egyszer beírtam, de emlékeztetőül újra írom: egy egész tojás jól felverve, 5 dkg reszelt edami (vagy gouda) *sajt, egy evőkanálnyi zabkorpa, késhegynyi sütőpor, csipet só - ezeket jól elkeverjük - most egy csipet őrölt köményt is kevertem közé. A masszából kis halmokat rakunk a bevonatos sütőpapírral bélelt sütőlemezre, és vizes kanál hátával hajszálvékonyan elkenjük. A tetejére egész köménymagot szórtam, én nagyon szeretem!  Előmelegített sütőben jól megpirítottam. (Kb 10 perc)
(Nagyon finom, ha a kömény mellé kevés fokhagymaport is szórunk a masszába).

* Zsírosabb sajttal nem lesz annyira ropogós.


Omlós sült csirkemell

Majdnem minden nap csirkemellet sütök, különféle fűszerezéssel, szeletekben, vagy csíkokra vágva.
A húst megszórom a tetszőleges fűszerrel (fokhagymabors, grillfűszer, gyros fűszer, vagy ami éppen tetszik, vagy csak só-bors, stb)
A teflon serpenyőt egy ecsettel megkenem olajjal, majd felforrósítom, a húsdarabokat beleteszem, egy percig pirítom, majd egy fedővel letakarom, és így sütöm még vagy 2 percet.
Ekkor a fedőt leveszem, a húsokat megforgatom, majd további egy perc sütés után egy kortynyi vizet löttyintek rá, a fedőt visszateszem, és csökkentett lánggal még sütöm két-három percet.
A hús így tökéletesen omlós lesz, és mindkét oldala pirosra sül, nem szárad ki.

Paradicsomos káposzta

Egy kisebb méretű káposzta negyedét szálasra vágtam, majd fél fej apróra vágott vöröshagymával feltettem főni, annyi vízben, amennyi ellepte. Megsóztam, kevés őrölt köményt is szórtam hozzá. Fedő alatt puhára főztem. Amikor puha lett, kb fél doboz paradicsomlevet öntöttem hozzá. (Papírdobozos, fél literes). Jól összeforraltam, majd belekevertem két evőkanálnyi zabkorpát, ezzel még főztem egy percet.
Fokhagymás sült csirkemellel ettem.


2012. október 20., szombat

A zabkorpáról

A zabkorpa a gabonát védő rostos héj. A mag, amiből a zabpelyhet is készítik, tele van gyors cukorral, de héjában, a zabkorpában ilyen már alig van, viszont sok fehérjét és főleg: sok könnyen oldódó rostot tartalmaz.
Kiváló élettani hatásai vannak, csökkenti a koleszterint, és a cukorbetegek vércukorszintjét.

Ebben a diétában azért is fontos, főleg a néhány napos tiszta fehérje szakaszban, hogy valamennyi rostot is fogyasszunk, meg valamennyi szénhidrát is jut így a szervezetbe. 
Elsőre napi másfél kanálnyi, azután már minimum két evőkanálnyi zabkorpa fogyasztása kötelező naponta! 
Sűrítéshez nagyon jól használható, kellemes az íze is. Joghurtba, vagy tejbe keverve is finom.
A kezdeti tiszta fehérjés napokat nagyon megkönnyíti a zabkorpás omlett, avagy tojáslepény , vagy akár palacsinta - a zöldséges időszakban pedig a főzelékek sűrítéséhez, vagy akár nokedli készítéséhez is alkalmas. 



2012. október 19., péntek

Fasírt



Nagyon diétás, és nagyon finom, főzelékhez, vagy salátával!
Kb 40 dkg sovány darált hús: fele marha, fele pulyka az alap, ebbe tettem egy fej vöröshagymát és egy nagy gerezd fokhagymát, - ezeket kevés vízzel pépesítettem, - egy egész tojást, két evőkanálnyi zabkorpát, egy teáskanál pirospaprikát, sót, borsot. 
Az egészet jól kikevertem, nagyon kevés vizet adtam még hozzá, mert a zabkorpa sok nedvességet felszív.
Teflon serpenyőt olajjal megkentem (ecsettel), és négy lepénykét tettem a forró serpenyőbe. Fedő alatt, nem túl nagy lángon sütöttem pár percig, majd megforgattam a lepénykéket, és szintén fedő alatt sütöttem tovább.
Kb 4-4 perc alatt teljesen átsültek.

Serpenyőben sütve: 
Itt még nyersen
Megsülve.

A többi masszából evőkanálnyi adagokat kivéve, búzakorpába (nem zab!) forgatva sütőlapra tettem, amelyet bevonatos sütőpapírral borítottam: erre semmi nem ragad le.
Előmelegített sütőben, nagy lángon kb 15 percig sütöttem, majd megforgattam a pogácsákat, és tovább sütöttem, kb 15 percig, de már felére csökkentve a hőfokot.
Tapasztalat: fölösleges volt a búzakorpába forgatni, az nem pirult meg. Legközelebb anélkül sütöm, vagy ha lesz hozzá kedvem, akkor a búzakorpát előre megpirítom száraz serpenyőben, és abba forgatom a masszát, persze ez csak a megpirult zsemlemorzsa imitálása! :))
- Fehérjenapon önmagában, vagy joghurtos mártással, zöldséges napon főzelékkel, vagy valamilyen salátával fogyasztható
- A serpenyőben sültnek intenzívebb az íze, a tepsis kicsit szárazabb.

Tepsiben, még nyersen:


Megsülve:

Főzelékkel: